Gondolkodunk kicsinyesen, cselekedünk önmagunkért, kipusztulunk tömegesen

A napokban olvastam egy érdekes cikket. A 24.hu-n jelent meg és a Szalóczy Zsolt fizikussal készült interjúban az emberiség jövőjét és lehetőségeit fejtegették.

Szalóczy Zsolt szerint jól tesszük, ha készülünk a várható összeomlásra, akár az emberiség jelentős része kipusztulhat a következő évtizedekben.

Le kell szögeznem, hogy: felőlem! Ilyen káros invazív faj alig akadt még egy a bolygó történetében. Emberként igenis eljuthatunk arra következtetésre, hogy a földi élet maga sokkal fontosabb a fajunknál, éppen ezért a biológiai sokféleség fennmaradása az élet valódi értelme. Az élet fontos tehát és nem kizárólag az emberi élet. Ez van! Ez nem kegyetlenség, szó sincs róla, be fog következni, akármiben is hiszel vagy nem hiszel, akármivel is mentegeted vagy csapod be magad. A földi élet történetében a legfontosabb, a lényeg, hogy kialakuljon olyan sokféleség, amely lehetővé teszi, hogy az élet fennmaradjon, fejlődjön, kiteljesedjen. Az Élet. Ennek vagyunk most  egyik vakvágánya, soha egyetlen faj sem vitt még véghez ilyen szomorú pusztítást.Nem vagyunk különlegesek, nem vagyunk kiválasztottak, nincs megváltás.

Sokan még kedvező forgatókönyvként tekintenek a sikeres migitációra, vagyis, hogy a szupermen és a betmen szerelemgyermekeként majd szupererővel megállítjuk a pusztulást, kivonjuk a vízből a zoxigént, mindenki jól él továbbra is, fenntarthatóan fejlődve veszi kétévente a lapostévét. Sajons e frigyből nem születhet világmegváltó csemete, így szupererőnek marad nekünk a politika. Ajaj!

A politikusok bíznak abban, hogy az aktuális klímacsúcs záródokumentumát lobogtatva mozgásban tartják a Golf-áramlatot, pusztán a képzelet erejével, netán egy közös, öltönyös, kedélyes fotó hatására haladéktalanul visszafagy a permafroszt. Ugyan Greta Thunberg kicsit belerondít a képbe, de nincs nagy baj, őt és a hozzá hasonlókat nem szeressük, mi, népek, mert véleményük van és el is mondják, és milyen kínos már, meg gyerek is, meg nő is, hagyjuk má’!

A döntéshozók többsége nyilván nem hülye, felfogja a problémát, persze, csak éppen nehéz meghozni az igazi, kívánatos döntéseket, mert a választók morcosak lesznek ha korlátozniuk kellene a fogyasztást, ha nem lehetne döngetni a béjemvével, a marhafelsál helyett meg csak az ársapkás sáskacomb kerülne a kosárba, és nem lenne csak 1000 féle termék a szupermarketben a 10000 helyett, mondjuk kóla éppen nem. Húha! Aztakutyamindenit már ennek a cudar világnak!

Szaporodjunk, persze!

Hogy valójában mi a helyzet, az kiderül egy olyan eldugott helyen is, ahol élek.

Szeretném leszögezni, hogy nem akarok én valójában senkire mutogatni és nem akarok felróni senkinek semmilyen hibát. Nem is tehetném, meg már bele is fásultam. Csak hát itt élek, látom az embereket, az igényeiket, gondolkodásukat, látom, hogy milyen körből kerülnek ki a döntéshozók. Itt derül ki igazán, hogy nincs remény. Kezdjük azokkal, akikre leginkább számítani kellene. Egy elkeserítően provinciális környezetben, ilyen tehetséggel és szemlélettel megáldott vezetőktől egyszerűen nincs mit elvárni. Reménytelen a helyzet, kár is lenne ostorozni bárkit.  Nem tehetnek róla.

Azért el vagyok keseredve. A kötelező leckét úgy-ahogy felmondjuk, lesz fenntarthatósági tervünk, ökok leszünk és tudatosak, egyenesen ökosak. De azért a terv az mégis, hogy öntjük a betont a fenntarthatatlan beruházásokba, hát hiszen ott van a jó partnerünk, a Ha Nekem Jó, Neked Is Jó Bau. Megvan nekünk a saját utunk a turizmusba’, senki ne ugasson ökoturizmusról, tuggyuk mi aztat, bár talán egy működő honlap sem marad a lányok, fiúk után majd, ha nyomtalanul felszívódnak. Semmi közünk az erdőhöz, Ugyan már, miért is lenne? Nem a főtéren nőnek azok a fák.

És lehet, hogy jön majd a másik oldal a hatalomba, akik most erkölcsi piedesztálról osztják az észt, eltartott kisujjal pötyögik a fészbúk posztot az “ügyekről”. Már készülődik az új Ilyen-Olyan Bau, (vagy ki tudja, lehet, hogy marad a régi). Nyugodt lelkiismerettel megtehetik, talán lejárt már a támogatott vendégházak fenntartási ideje és lehet beköltözni végre. Minden a legnagyobb rendben. Lehetünk az erkölcs és etika szigorú őrei.

Szóval, ha nincs igazi motiváció, belső indíttatás, környezettudatosság, felelős gondolkodás és magatartás, példamutató hozzáállás, akkor a jövő csak füstbe ment terv. Hm, anyádnak van egy tyúkja? 

Ja, motiváció mégis van: hatalom, pénz.

Van értelme ostorozni bárkit is egy ilyen helyzetben? Ugye, nincs? Aki beleragadt a mézesbödönbe, az nehezen mászik ki onnan. Mi, választók pedig mindent elnézünk. mert mi is olyanok vagyunk. Ugyanezt csinálnánk, hiszen ez a módja ennek mifelénk. Könnyű átlépni a határokat.

Ez egy ördögi mókuskerék :) Mert az ide bekerülőket a világszemléletük, szocializációjuk, anyagiasságuk kényszere hajtja és hajtja és hajtja…

Mikor végre megtanultuk már a támogatásokat beindító (amúgy részünkre teljesen érdektelen és tartalom nélküli) mantrát szemfényvesztő módon, hogy aszondja: esélyegyenlőség, fenntarthatóság, akkor hirtelen kiderül, hogy fenntarthatóság nem létezik. Ez az életmód ugyanis globális méretekben nem tartható fenn.

Hát hiába öntjük a betont majd az erdőbe, mezőre, hegycsúcsra? Hiába tervezünk oda csilliárdokat? Az már nem lesz enjoy?

Nem!

Stratégiát kell váltanunk, és ebben élen kell járniuk a döntéshozóknak. Meg kell tanulnunk a rugalmas alkalmazkodóképesség fogalmát, és rá kell jönnünk, hogy egy helyi közösség, település megmaradásának záloga az, hogy olyan természeti erőforrásokkal rendelkezik, amelyek miatt nagyobb eséllyel várhatjuk a változásokat.

Ilyen erőforrás például az erdő. És amikor az az érv hangzik el, hogy semmi közünk hozzá, az egyszerűen nem helyénvaló. Egy település nem ér véget a lakott terület határánál, részei a külterületek is, azok állapota meghatározza a helyi klímát, rekreációs lehetőségeket, az egészséges környezetet. Felelősek vagyunk érte, érdekeltek vagyunk benne. Meghatározza az életminőségünket, a jövőnket. Közünk van hozzá.

Szemléletet kell váltani tehát, a világ rohamléptékben változik. Láttok erre esélyt? Mert én nem.

Nem titkolom, hogy a döntéshozók, politikusok felelősségét kifejezetten nagynak látom e területen is, és kifejezetten zavar, amikor a választóik értetlenül kérdezik: Miért bántom szegényeket?

Nem hiszem el, hogy egy 30-50 ezres populációban nincs pár olyan ember, aki tájékozott, nyitott, progresszív, figyeli a világ változásait és képes reagálni azokra (lenne, nyilván).

És ebből kiindulva, fokozhatjuk.

Mi sem vagyunk jobbak, választók. A személyes szükségleteinken nem látunk túl, rettegünk a morzsányi jólétünkért, a nyomorból alig kiemelkedő életszínvonalunkárt. A politika ezt kihasználja, megoszt, becsap minket, manipulál. Mert megteheti, meg is teszi.

Ez a hely itt, ahol élek egy lehetséges társadalmi katasztrófa küszöbén áll. Amúgy Magyarország is nagy bajban van. Hatalmas a funkcionális analfabéták aránya, rengeteg az alkoholbeteg, az oktatás romokban, az egészségügy beteg, az emberek anyagi helyzete rossz, a természetvédelem szitokszó. Valami rejtélyes oknál fogva egyes erkölcstelen emberek nagyon tudják szélsőséges irányba manipulálni az embereket, ami helyi szinten is lecsapódik. Párbeszéd helyett gyűlölködés tapsztalható. Mintha a racionalitás, etikus, humánus, erkölcsös emberi hozzáállás nem is létezne, mintha törzsi háborúban lennénk, kiválasztott népként tekintve magunkra.

Egy leszakadó térségében élünk. Semmilyen stratégiát nem láttunk itt arra nézve, hogy az elmúlt évtizedekben milyen módon szerettünk volna javítani a helyi társadalmi szerkezeten, hogyan próbáltuk volna fejleszteni a humán területet, hogyan akarták felemelni az embereket, felkészíteni őket a változásokra, az alkalmazkodásra, a minőségi, környezettudatos életre. Ma sincs erre utaló jel.

Az emberek élete szinte csak fizikai síkon mozog, belövi a sérót a barber hetente, lehessen villantani valamilyen menő cuccot, csak mutathassuk, éreztethessük, hogy menők vagyunk, jól élünk, ez a lényeg. Lelki, szellemi értelemben a többség szinte csak vegetatív állapotban létezik. És már nem várhatjuk, hogy javuljon a helyzet, tömegekről beszélünk, amikor kijelenthetjük, hogy nincs igény a tanulásra, szellemi fejlődésre, önképzésre, a helyes minták elsajátítására, a környezettudatos életmódra.

Ó, csak az hiányzik az életből, ami emberré, emberivé tehetne minket.

Fontosabb üggyé vált, hogy sorban álljunk a státuszszimbólummá vált rántott csirkeszárnyért, mint a települést körülölelő természet cakompakk.

Elképesztő módon felborultak az értékrendek. A fogyasztói társadalomban élek, nem szeretnék álszent módon megnyilvánulni annak velejáróiról, én is fogyasztok néha gyorséttermi ételt (van, ami ízlik is), de azt túlzásnak tartom, hogy a fejlődés fokmérője, vezető hír és társadalmi esemény legyen egy gyorsétterem nyitásából Hogy könnyes szemmel rebegjék az emberek, hogy végre történik valami itt is, na, talán elindult valami. 

Aránytalannak tartom, hogy eközben, ebben a panírmorzsával megszentelt pillanatban teljes a közöny az iránt, hogy a  település határában védett fajok százai pusztulnak el (évről-évre egyébként).  Hogy nem tudjuk, mi történik az erdőkkel, és gyakorlatilag alig érdekel ez pár embert.

És szinte furcsa, hogy ebben a helyzetben meglepődve felvonjuk a szemöldökünket, hogy az összeszerelő üzemek mellett veszélyes hulladékfeldolgozó települ a szomszédunkba. Hát mi legyen? A Szilícium-völgy érdeklődését valahogy nem keltettük fel. Tudomásul kell venni, hogy az akkumulátorokat is szét kell szerelni, és sajnos, nem sajnos, ezt általában valamelyik elmaradott térségben oldják meg.
Talán, ha erre lett volna stratégia, nagyobb hangsúlyt fektettünk volna egy gazdasági szerkezetváltásra, humánerőforrás-fejlesztésre, ha komolyan vettük volna a fenntarthatóságot, akkor most bizakodóbbak lehetnénk. Talán kialakult volna itt egy olyan társadalom-szerkezet, ahol az emberek felelősen gondolkodnak a jövőről, a természetről.

Talán, talán.

Lesz ez rosszabb is.

Az emberek tehát önmaguktól nem változnak. Lehet, hogy lesznek páran, akik egy jurtában megpróbálnak környezettudatosan élni, de társadalmi, települési mértekben csak akkor lehetünk sikeresek, ha összefogunk és ezt értelmes, rátermett vezetők kezdeményezik és irányítják. Nem titok, hogy az összefogás eredménye, a jövőnk záloga bizony számos korlátozás lesz. Nem lehet más a túlélés kulcsa. Rugalmasan alkalmazkodni a változásokhoz, ez lesz a lényeg.

Nyilvánvalóan nem sodródhatunk tovább.

Na de az élet azért szép. Az emberi élet egyik hihetetlen varázsa, hogy a természet szépségét akár esztétikai, intellektuális, kognitív, spirituális szinten is megtapasztalhatjuk. 

Egy új fogalom, a biofília arra utal, hogy az emberiségnek szüksége van arra, hogy a mentális fejlődése és egészsége érdekében mély és kiegyensúlyozott kapcsolat fűzze  más fajokhoz és a természethez.

“A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni” - írta Szabó Magda. Szerintem ember az, aki ezt a felelősséget tényleg érzi. Ezek szerint nagyon kevés ember van, de annyi talán pont elég is lenne.

Megkaptuk a világ szépségét, harmóniáját, gazdagságát. Lehetőséget kaptunk, de úgy tűnik, elbukunk.