Carpe diem - mondta Salgótarján, és elengedte a jövőt

A Medves-fennsík peremén van egy jó kis hely, ahonnan látni lehet a Medvesalját, az alant megbúvó településeket, ahol szembetűnő, hogy hegyek között járunk és nagyon szemléletes,hogy a hátunk mögött húzódó mező, szántó tényleg egy fennsík. Pacsirtákkal, lengő fűtengerrel, langyos szellővel vagy jeges téli széllel, aszfalt, villanyoszlopok, autók nélkül. Emberek is alig. Természet. Stolna, ez a hely neve. Valamikor egy hegyi legelő volt, ürgékkel, hörcsögökkel, a mező fölött szitáló vörös vércsékkel, cikázó kerecsensólyommal. Hidegkút, Szarufa-bérc, Gortva-völgy, ezek a területek húzódnak lentebb,és kicsit távolabb a Medvesalja települései. Bást, Óbást, Vecseklő, Tajti.

Gyerekként sokat ültem itt a nagyapámmal és néztük a tájat. Eszmélésem óta ezek az erdők, mezők a részeim voltak és én a részük lettem.

A közeli városról, Salgótarjánról alig tudtam valamit. Őszintén szólva, nem is érdekelt, A szilváskői bükkösök katedrálisa, a fennsík keleti részének völgyei és erdei, az aratás utáni nyári hangulat, az igazi gomba illata, a bicikli előtt felugró mezei nyúl, felröppenő fogolycsapat sokkal izgalmasabb volt.

Sokáig azt hittem, hogy ez elég lesz, hogy el lehet vonulni, hogy marad a harmónia, nyugalom világa. Nem úgy van ám, nem bizony!

Salgótarjáni voltam már akkor is és az vagyok most is. A macska rúgja meg!

Egy táj hatással van az emberekre és az emberek tájformáló szerepe is vitathatatlan.

Ez a hely, Stolna és az alatta húzódó természetszerű erdők Salgótarján részei, ahogy a salgói erdő, Szilváskő is.

Tehát amikor én azt vallottam, hangoztattam. hogy nem, én aztán biztos nem megyek innen el, mert ragaszkodok a tájhoz, nem tudnám elhagyni, akkor még nem tudatosult bennem annyira, hogy valójában azt választottam, hogy Salgótarjánban fogok élni. Nem gondoltam még át, hogy a városnak döntő szerepe lesz az életemben, és a táj, környezet minőségére is hatással lehet. Hatással kellene, hogy legyen.

Szóval, Salgótarján most már legalább annyira érdekel.

Minden fakul, elhomályosul, eltűnik, szegényedik. És ez fáj. Egy Patyomin-világot építünk.

Megtöltünk egy színes lufit fényekkel,csillogással, adventtel, fenntarthatatlan, de jól hangzó beruházásokkal, műanyag játékokkal, óriáskerékkel, flitterekkel, programokkal, kommunikációval, majd molyrágta cérnaszálon kikötözzük a szürke hétköznapokhoz. És ráemeljük a tekintetünket, fényképezzük, csodáljuk, tapsikolunk, Végre valami történik, hajtogatjuk. És nem nézünk a lábunk elé. Alá.

A cérna elszakad, és hasra esünk.

Ezt a világot építettem én is egy ideig. Ezért jöttél most te is ide, kedves olvasó, a fénykép miatt. Ugye?

A fájó igazság az, hogy nem látom, hogy a várospolitikusok stratégiai szinten komolyan foglalkoznának Salgótarján jövőjével. Nem látok olyan komplex elképzelést, tervet, szándékot, amelyek választ adnak az előttünk álló kihívásokra. Nem látom azt az embert, sem városi, sem térségi politikai szinten, aki meggyőzően elhitetné velem, hogy van válasz, van jövőkép… vagy legalább azt, hogy dolgozik rajta… vagy hogy őszinte hittel, belső késztetésből végzi a dolgát… ööö vagy csak szakszerűen, racionálisan teszi a dolgát. Hogy esetleg van más terv is, mint az, hogy majd a kormány ad pénzt lóvéra.

Jaj már bármi, csak ne mikulási műanyag ajándékok osztogatásában, cinikusan arrogáns odamondogatásban, és ne kommunikációs tanácsadók által túszul ejtett tesze-tosza döntéshozók sodródásában jelenjen már meg a színvonal.

Jelenleg a tervezés rövid- és középtávú érdekek mentén zajlik. Minden a beruházások körül forog, amelyek egy része szükséges, de csak folt a régi kabáton, másik része pedig párás szemmel elrebegett turiisztikai víziókhoz kapcsolódó pénzköltési orgia, amelynek a fenntartása kétséges. Ihaj-csuhaj, de jó is elkölteni a pénzt, ide-oda rakosgatni, de kínos lyukakat okoz a költségvetésben később (Dornyay pl., sajnos).

A jelenlegi stratégia tervek kötelező elemek csak az aktuális pénzkeret lehívásához, ennyi. Nincs jelentős hatásuk.

Ennél több kell.

Ember kell a gátra! Aki belső meggyőződésből, őszintén és teljes erőbedobással a város jövőjével foglalkozik, aki környezettudatos, a helyi társadalom felemelése a célja, céltudatos és nem sodródik, hanem irányít. Racionalizálja a város működését. Hiteles személyiség.

Vagyis mindez többes számban. Több ember kell! Ami fogy.

Ez a város, ez a helyzet szüntelen gondolkodást, felelős tervezést, potens politikai jelenlétet, széles körű egyeztetést, a helyi értelmiség bevonását, az itt élőkkel való folyamatos és komolyan vehető kommunikációt igényel. Megfontolt beruházásokat. Lobbizást, kapcsolatok szüntelen építését, értelmes és okos terveket.

Mindig felbukkannak lángoszlopként világító megváltók, akik majd ide hoznak ezt-azt, befektetnek, isten bizony megépítik, üzemeltetik, megtervezik, olyan tanulmányt írnak, hogy aztán csak na!…de aztán, pfff, semmi. Megfontoltabban kellene ezzel is bánni, a partnerek kiválasztásával. Új utakat kell keresni, úttörőnek kell lenni, innovációra van szükség. Számtalan fontos dolgot kell megoldani, apró lépésekben is lehet haladni, nem kell várni a sülteur…galambra.

Mindig a szememre hányják, hogy miért ostorozom a vezetést azért, ami nem az ő feladatuk. Például miért kérem rajtuk számon a salgói vár állapotát, az erdők állapotát? Hát hogy a macskapöcsébe ne lenne ez is feladat?

Ők azok a szereplők, akik le tudnak ülni egyeztetni a terület kezelőivel, tulajdonosaival. A város vezetői tudják a legjobban közvetíteni azt a társadalmi igényt, hogy mire van szükség. hogy az erdők szerepe itt már túlnőtt a gazdasági jelentőségen, a klímavédelem, biológiai sokféleség és a rekreáció a helyi közösség érdekében sokkal fontosabb.

A szerepük túlmutat azon, hogy melyik intézmény nyílászárója legyen hőszigetelő ablakra kicserélve. Több ennél.

A városba érkezőket köszönti a 100 éves Salgótarján…az 1100 éves salgói vár fényképével. Van még kérdés? Hát hogy a tevepúpjába ne lenne köze egy felelős politikusnak ahhoz, ami a helyi identitás alapja?

Lát valaki valamilyen választ, tervet, komolyan vehető programot a város egyik legsúlyosabb problémájára?

A helyi társadalom rohamos leépülésére gondolok.

Szinte drámai a változás. Látható, érezhető. Kórházban, üzletben, iskolában, utcán, bankban, mindenhol. Mindenki tudja.

A statisztikák is riasztóak, nagy mértékű az elvándorlás, egyre képzetlenebbek az itt élők.

Az Észak-magyarországi régióban 2050-re 70%-os lakosságcsökkenést prognosztizáltak, de a 15 éven aluli korosztályban emelkedés várható. Hm.

Azonnal tenni kell valamit. Ne azon törjük a fejünket, hogy milyen újabb, turisztikai célra alig használható turisztikai beruházást kellene építeni a lepkefingnyi turizmus miatt, hanem ezen.

Ki mondta, hogy nem találhatunk ki programot, tervet ennek a helyzetnek a megoldására? Elő van írva, hogy sodródnunk kell? Van egyáltalán szándék erre? Érzi egyáltalán valaki azt a zsigeri szorongást, hogy a város jövője most és itt rajtunk múlik? Mi vagyunk az utolsó pillanat.

Ahogy a környezeti állapotokat érintő drámai változások, az erdők állapota is igényli, hogy szakemberekkel egyeztetve, konstruktív, de határozott állásápontot képviselve gondoskodjunk a jövőről, ez a feladat hatványozottan kívánjai ezt. (Ráadásul ez a kettő össze is függ. Ember és környezet egymásra hatása, ugye?)

Mi akadályozza meg a várost abban, hogy ezen a területen úttörő szerepe legyen, hogy erőforrásokat csoportosítson át, hogy valós és igazi programokat, mintaprogramokat, kezdeményezéseket indítson annak érdekében, hogy megmaradjon itt valamiféle közösség, hogy a helyi társadalom tagjai érezzenek felelősséget a lakóhelyük, egymás iránt, hogy a képzett fiatalok itt maradjanak, hogy ne céltalanul sodródó tömeg örüljön a színes légváraknak?

Tenni kell! Rengeteg területen.

Változnia kell a politikai közegnek is. Sajnálom, de a jelenlegi szemléletet le kell előbb-utóbb cserélni, városi és térségi szinten is. Konformista, megfelelni vágyó, tekintélyelvűséget elfogadó, a hatalmi arroganciát erőnek tekintő, hatalomtól tartó énetek most lehet, hogy tiltakozik. Nem baj, ez lassan változik Magyarországon. A rendszerváltást sem a demokrácia miatt akartuk (azt sem tudtuk, mivel jár az), hanem azért, hogy ne pult alól kapjuk a banánt, meg láttuk Bécsben a választékot a Mariahilferstrassén.

Felfogtam, hogy az országos politika végletekig megosztott, de miért törvényszerű az, hogy helyben ne tudjunk várost, közösséget építeni? Miért befolyásolhatja ezt pár ember?

Miért lehet az, hogy képzett, jól szituált emberek névtelenül silány politikai kommunikációt folytatnak? Óriási a felelősségük. Tudják? Mások pedig hitelt adnak nekik és követik őket a mocsár legmélyebb bugyrába. Előttem nincs tekintélye annak a döntéshozónak, aki ennek teret ad, aki nem határolódik el.

Nógrád megye, Salgótarján Európa leszakadó régiói között van. Mi pedig egybites pártszövegek között sodródunk, azoknak adunk hitelt, közben elveszítjük az értékeinket, látjuk a szomorú és gyors változást és sajnálkozunk csak. És persze elvakít minket, gyönyörködünk a csillogó lufiban. A moly pedig rendületlenül rágja tovább a vékony cérnát.

A moly is mi vagyunk.