Neszebár

Neszebár óvárosa 1983-ban került fel az UNESCO kulturális örökségének listájára.

Számos civilizáció alakította a több mint 3000 éves várost. Eredetileg trák település volt, majd görög gyarmattá vált. Láthatók itt római korra utaló emlékek, és az egyik legfontosabb bizánci város volt a Fekete-tenger nyugati partvidékén. A törököktől 1885-ben került a Bolgár Fejedelemséghez.

A város egyedülálló példája az évszázados emberi tevékenység szintézisének a kultúra területén.

A 19. században épült faházak a korabeli fekete-tengeri építészet jellemzői.

A világörökségi cím és a hozzá kapcsolódó turizmus jót tett szerintem a városnak annak ellenére, hogy a turisztikai nyomás sok káros hatása is tapasztalható.

Első ránézésre az óváros nagyon rendben van. A műemlékeket szépen megóvják, bemutatják, meglepően tisztán tartják a várost, rendszeresen szedik a szemetet, naponta többször is járnak az elektromos kukásautók, nincsenek felső légvezetékek, csak az ott élők kapnak behajtási engedélyt az óvárosba. A harmadik, negyedik séta után is azt gondolom, hogy Neszebárra odafigyelnek. Sok ugyan a turista, de még nem elviselhetetlenül sok. Nyilvánvalóan bele lehet kötni abba, hogy az utcák szinte bazársorokká alakultak, de engem az sem zavart. Egyrészt minden évszázadban virágzott a kereskedelem azokon a helyeken, ahová sok ember járt, másrészt pedig a helyben élők megélhetéséhez is hozzájárul egy kicsit a turizmus. Amíg az üzletek az épületek utcára nyíló alagsori részein vannak, addig nincs gond velük. Az UNESCO dokumentumaiból kiderült, hogy elsősorban a mobil kiskereskedelmi egységeket nehezményezték (ilyet már nem látni), illetve veszélynek érzik a turizmus miatt fellépő gazdasági nyomást, amely az egyes épületek, városrészek átalakítására irányulhat.

Na de, ami nekem az eszemben járt. Először is, nagyon meglepődtem, hogy ennyire figyelnek erre a városra. Nyilvánvaló, hogy a döntéshozókon rengeteg minden múlik. Sokat számít, hogy egy adott régióban, városban milyen módon viszonyulnak a politikusok egy adott területhez, mennyit költenek rá, milyen stratégiákat fogadnak el, mennyire gondolják komolyan. Hogy csak beszélnek-e a turizmusról, vagy tényleg kiküldenek két embert szemetet szedni, műtárgyakat karbantartani, műemléket felújítani (és nem akkor, amikor már életveszélyes lesz).

Itt nemcsak a duma megy.

Nyilvánvalóan Neszebárban érezhető, hogy megkövetelik a rendet, tisztaságot, és ez a szemlélet előbb-utóbb uralkodó lesz az emberek körében is. Pár emberrel beszéltem a városról, kiemeltem, hogy mennyire rendben van és megerősítették, hogy ők is nagyon büszkék erre.

A fentiek ellenére azért nem minden fenékig tejföl. Bulgária az unió legszegényebb állama és nagy az elvándorlás. A turizmusban uralkodó állapotot jól jellemzi a felkészületlen munkaerő, a fiatalok hiánya, a nyelvtudás hiányosságai. Kedvességre, előzékenységre, mosolygásra nem számíthat itt senki olyan mértékben, amennyire szüksége lenne rá, ha egy idegen helyet próbál megismerni, felfedezni. Engem ez zavart a legjobban.

Természetesen a legtöbb kárt a turisták okozzák, hiszen mi szemetelünk, fogyasztunk, utazunk, igénybe vesszük a természeti erőforrásokat. Mindez egy erős környezeti terhelést jelent, ugyanakkor a turizmus egy lehetőséget is nyújt a helyi gazdaságnak. Itt jutott eszembe, hogy a turizmust gyakran emlegetjük a fenntarthatósággal együtt, ami merőben téves és káros gondolat, mert csak a homokba dugjuk a fejünket, ha ezt rizsázzuk. Sokkal helytállóbb az elviselhető turizmus fogalma, vagyis az a mérték, amit a helyi társadalom és természeti környezet még elvisel, ami nem okoz visszafordíthatatlan károkat. Ezt pedig folyamatos monitoring munkával lehet megoldani, ami a társadalmi, gazdasági, ökológiai állapotokat is méri.

Most kell tehát szót ejteni a homokdűnékről. A Neszebár környéki homokdűnéket több ezer év alatt alakította ki a szél. Ezek a szintén világörökségi területek egyedülálló geológiai képződmények, ritka növényzettel. A városba ékelődve, strandokkal határosan találjuk ezeket a komplex, érzékeny ökoszisztémákat.

Úgy tűnik, valamilyen módon próbálják őrizni az érintetlenségüket, de sajnos én nagyon nehezen viselem el a természetes környezetben az emberi jelenlét árulkodó, csüggesztő nyomait. Ugyanis páran azért a strandolók közül nyilvános illemhelyként is használják a területet (nem tömeges, szerencsére), a szél felhozza a strandokról a szemetet, valamikor beépült egy kemping két homokdűne közé. Szóval egy nagyszerű természetes élőhely és geológai látványosság most egy városszéli parlagnak tűnik. Jó, én elfogult vagyok, a természetes élőhelyeket tekintve mindenféle emberi hatás nyomaszt.

Sajnos, nem sajnos, én nem néztem a Baywatch sorozatot, de valakiben, aki követte a vízimentők kalandjait esetleg felmerülhetett a kínzó kérdés, hogy ha David Hasselhoff egy műszakon át ült a kis kutricájában és hesszelte az óceánt, akkor vajon hogyan intézhette el a folyó ügyeit. El nem mehetett, mert lehet, hogy pont akkor jön egy cápa, vagy kezd fuldokolni egy éltes családapa.
Na, Neszebárban erre rájöttem. Éppen a hazautazás napján, a taxira várva ténferegtünk a parton, leültünk, néztük a tengert.
Az egyik városi strand szélén hasban kicsit erős lifeguard terpeszkedett az egyik padon. Nem a csinos kis magaslesen ült, nyugdíj mellett lájfgardozhatott már, ráadásul zsírszövetből vont testpáncélja is nehezítette a mozgást. Kirakták a bícs szélére. Nyilvánvalóan egyedül csak ő küzdött ott a túléléssel. Nem volt nagy hőség és árnyékban ült (kifejezetten hűvös volt a tengeri szél hatására az árnyékban). Komótosan felállt, kezében egy másfél literes vizespalackkal. Nekitámaszkodott a hátával az egyik kandellábernek, szétvetette a lábát, kisterpeszben beroggyantott…

Jaj!

Elkezdte a mellkasára locsolni a vizet, ami bőven csorgott le a fürdőgatyáján, de közben ügyesen elengedte az üzemi folyadékot is. Fantasztikus álca! Még átmosta a gatyáját is, majd megvakarta a hátát az oszloppal és leült a helyére. Tízpontos komfortmozgás volt.

A filmekben soha nem a valóságot mutatják.

A tengerpart egyébként szép, a tenger tiszta. Az óvárosi strandok helyett érdemes 15 perc sétát rászánni, és elmenni a Déli strandra vagy az Orosz strandra. Amennyiben valakinek van hozzá kedve, pár leváért elbuszozhat, elhajózhat, kisvonatozhat a Napospartra is, de szerintem nem éri meg. A strand szép, a víz tiszta, de a Déli strand csendesebb, barátságosabb. A Napospart környezete, a szemetes utcák, éjszakai bárok nem mindenkinek jönnek be. Ez nem egy olyan multikulturális nyüzsgés amiben jó feloldódni, sodródni. Nekem ez volt a benyomásom.