Isztambul

Ebben a posztban csak mobilos fotók vannak. Próbáltam fényképezőgéppel fotózva is összehozni egy galériát. Ez az:

Isztambul galéria

Az általam meglátogatott külföldi városok sorában, a látogatás gyakoriságát nézve, második helyen áll Isztambul. Az első a trónjáról letaszíthatatlan Fülek :).

Isztambul lenyűgöző, érdekes, ingergazdag világ, ahol semmi esetre sem élnék életvitelszerűen, azon egyszerű oknál fogva sem, hogy állandó életveszélyben lennék az én ábrándozós, elkalandozó figyelmemmel. Egy hónapon belül elvéreznék egy kereszteződésben vagy elcsapna egy villamos. Aki bemegy a Sparba egy kosárral, és a pénztárhoz már kocsit tol, néhány olyan termékkel, aminek a vásárlását nem tervezte, és a hiányzó termékek valahol az üzletben vannak a kosárban, na, annak ebben a városban nem jósolhatok fényes jövőt.

A viszonylag gyakori látogatás oka elsősorban az, hogy a kelet-közép-európai vonuló gólyák és ragadozómadarak itt hagyják el kontinensünket, és a megfigyelésükre kiváló helyszín Isztambul ázsiai részén magasodó Camlica hegy. Négyszázezer gólya és kétszázezer ragadozómadár vonul a Boszporusz teljes hosszában. A megfigyelésük élmény, és a ragadozómadarak tekintetében jelentős terepgyakorlat is, hiszen sokat lehet fejlődni a terepi meghatározásukban.

Aki látott már tízezer gólyát átvonulni a feje fölött egy szép őszi napon, vagy háromezer békászó sast (és mellettük még törpesast, kígyászölyvet, kis héját, egerészölyveket, keselyűket), az tudja, hogy ez az élmény felejthetetlen (főleg, ha közben egy tizenötmilliós világváros terül el előtte és énekel a müezzin vagy az “ayran, ayran” hallatszik Üsküdar lakóházai közül, mivel éppen arra jár az egyébként finom és üdítő sós joghurtot áruló autó. Ez egy különleges atmoszféra.

Így néz ki:

A város természetesen ezen kívül is érdekes. Már az első alkalommal megkedveltem. Akkor még nem a ragadozó madarak miatt mentünk, hanem kapóra jött, hogy egy egzotikus helyszínen lehet farmert, 12 karátos aranyat, hamisított Lacoste pólókat vásárolni. Abban az időben még lehetett rendesen alkudozni is.

2023 őszén azért indultunk ismét útnak, hogy pár felvételt készítsünk a szoros fölött az Európából Ázsiába érkező madarakról és a madárvonulást megfigyelő magyar madarászokról.

Ez volt a második repülős utam ide, és a városon belüli mozgásunkat kizárólag tömegközlekedéssel terveztük. 

Nem nagyon kísértem figyelemmel az elmúlt évek isztambuli beruházásait, ha hallottam is az új repülőtér építéséről, valamiért nem ragadta meg a figyelmemet. A gépünk most oda szállt le.

Azonnal nyugtalanítani kezdett valami. Hatalmas területen terjeszkedik a repülőtér környékén az infrastruktúra, óriási maga a reptér is, nőnek ki a földből az emeletes házak, kisebb-nagyobb ipari létesítmények, lakóházak, szélerőmű parkok.

Néztem ki az ablakból: itt kell valahol lennie a Belgrádi-erdőnek, ahol a ragadozómadarak megpihennek, hogy aztán kedvező időjárás esetén átrepüljenek a Boszporusz fölött. A szétszabdalt erdőfoltokat látva azonban rossz érzésem támadt.

Ott álltunk tehát az új isztambuli reptéren, ami hatalmas, levegős, könnyű ott eligazodni, és igen, Petiminiszter elintézte, hogy igazolvánnyal beléphessünk az országba. Nekem még régi kártyaigazolványom van, amely fotóján úgy nézek ki, mint egy frusztrált informatikus, aki haragban áll a világgal és reménytelenül próbál macsónak látszani, de egyébként az ujjai már idegesen matatnak a bomba távirányítóján… (szóval kicsit előnyösebb mint a valóság, és még csak nem is hasonlítok arra a fotóra)... simán átengedtek.

Ennek az igazolványnak csak egy hátránya volt. Elfogadta ugyan a wifi kioszk hivatalos úti okmányként, de fogalmam sincs, hogy mit olvasott le igazolványszámként. Így a reptéri időm gyorsan eltelt a visszaúton, mert az igazolványon található számsorokat próbáltam különböző kombinációkban beírni az applikációba, hogy wifihez jussak. Nem sikerült.

Az isztambuli tömegközlekedést Istanbulkart-tal lehet igénybe venni, ami a megállókban váltható ki az ott elhelyezett automatákból. 70 líra az ára, de több ember is használhatja, vagyis elég csak egy kártyát venni akár egy kisebb csoportnak is. Ezt még fel kell tölteni pénzzel. Itthon azt olvastam, hogy csak készpénzzel működik, de ez már nincs így. Sőt, készpénzzel sokkal körülményesebb mint kártyával. Többször láttunk törököket is automaták előtt állni és kifejezetten sokat szenvedtek ott a pénzükkel. Össze-vissza forgatták, de többször visszadobta nekik az automata. Jó hír, hogy a terminálokhoz érinteni is lehet a kártyát. Egyébként a kártyavásárláskor egyből lehet pénzt tölteni a kártyára, de nem kell túlzásokba esni, mert a fel nem használt pénz elveszik. Ketten összesen 350 lírát használtunk utazásra 4 napig, ami szerintem nagyon barátságos ár, tekintve, hogy többször kompoztunk is a Boszporuszon.

Az új reptérről Metró megy a városba. Százhússzal száguld, néhol kicsit lassít, ott elnézést kérnek ezért. Elég hosszú ez a 30 kilométeres metrózás egyébként és több átszállással lehet csak eljutni a turistanegyedekig. Nem rossz, nem rossz az isztambuli tömegközlekedés, de azért fel kell készülni arra, hogy az átszálláskor megsétáltatnak, illetve vannak helyek, ahová nehéz eljutni. El szerettünk volna menni például az Ortaköy mecsetig hajnalban, de a metró és a kompok hat óra előtt nem indulnak, a villamos pedig csak félútig közlekedett. Persze, lehet taxival is menni, az sem megfizethetetlen azért, de ezt most el akartuk kerülni. A sok útvonaltervező sem mindig a legoptimálisabb lehetőségeket dobja itt fel. Sőt!

A reptérről körülbelül két óra alatt értünk a Galata-hídhoz és a terv ugyanaz volt mint mostanában mindig: filmezünk, fotózunk, tapasztalatokat gyűjtünk, turistáskodunk, madarászunk…szóval a legrosszabb, legmegvalósíthatatlanabb terv, amit csak elképzelni lehet.

Ezért is mentünk a turistanegyedek közelébe, hogy több mindent lássunk, tapasztaljunk. Onnan tömegközlekedéssel terveztünk átmenni a madármegfigyelő helyre. Mivel a madarak kb. három óráig vonulnak, onnantól turistáskodni szerettünk volna.

How can I get your money?

Isztambulban minden mozgásban van, mindent mozgásban tartanak. Állandóan mozog az áru, a pénz, mozgatják a nagy tömeget, az emberek maguk is jönnek-mennek, üzletelnek, nézelődnek. Néhány dolog káosznak tűnik számunkra, de van benne rendszer és logika. Vagy nincs, de működik.

Európa és Ázsia határán kapunk egy kis egzotikumot, egy kis keletet, lenyűgöző történelmi emlékeket, egy színes kavalkádot, aminek nem tudsz nem a része lenni. Amikor az utcára lépsz, onnantól máris sodor ez a világ magával. 15 millió helyi lakos, pár százezer menekült és megint csak pár százezer turista él itt egyidőben. A tömeg néha leírhatatlan.

Turistaként tisztában kell lenned azzal, hogy mindenki a pénzedre pályázik. Ez csak természetes, nincs ebben semmi meglepő. Üzletek, éttermek ezrei, szolgáltatók tömege várja, hogy náluk költsd el a pénzed, lehetőleg az összeset. És mivel sokan vannak, ezért folyamatosan ösztönöznek, sőt, egészen meglepő trükkökkel is próbálkoznak. 

Ha figyelmesen nézzük, akkor a turistanegyedekben eléggé leszűkül a kínálat. Ez sem egyedi dolog, így van ez Bruggeben is a csokiboltokban, csak ott azért kisebbek a léptékek. Itt lépten-nyomon ugyanazokat a baklavákat látod, ugyanazokat kebabokat kínálják és számomra megmagyarázhatatlan okból ugyanazt a rettenetes színű (valószínűleg színezett) káposztát adják hozzá.

Ha valakinek bejön valami, akkor százak követik. Ezért látsz fekete Mercedes Vitokat mindenfelé, amivel a turistákat szállítják, ezért gondolja minden elfogóember, hogy az étterembe a we have nice beer mágikus mondat becsábíthat bárkit. Valamiért most állandóan bort és sört kínáltak egyébként. Ruházatban elég nagy a választék, de azért ugyanazokat a hamisított Gucci, Louis Vutton termékek mindenhol felbukkantak. Szóval, ha szeretnél NER egyenruhát, itt a helyed!

Mi csak az utolsó napon találtuk meg azokat a helyeket, ahol korrekt árakkal, korrekt eladókkal találkoztunk. Elvesztek addig ebben a hatalmas, ingergazdag környezetben.

Nem igazán feltűnőek a szupermarketek, ezért érdemes Google barátunkkal megkeresni őket. Vizet, üdítőt, néhány élelmiszert olcsóbban meg lehet vásárolni ott.

Amennyiben belemerülsz az utcai életbe és egy kicsit részt akarsz venni az isztambuli forgatagban, akkor állandóan fel kell tenned magadnak a kérdést: ki, hogy fog ma átverni? Rendszeresen fogod mondani, már megint átb…tak. Ez olyan természetes, mint a levegő, amit belélegzel. Vedd könnyedén! 🙂

Alig látni árakat kiírva. Mindenre rá kell kérdezni. Amikor felajánlák, hogy az étlapon szereplő ételt medium vagy large méretben is ki tudják hozni, kérdezz rá az árra, mert különben több mint a duplája lesz a végén a medium adag. Mármint árban, mert mennyiségben nem nagyon fog változni.

Ha egy cipőpucoló “véletlenül” elejti a keféjét és szólsz neki és ezért hálás lesz nagyon, akkor tudd, hogy ez egy színjáték. Egyből brother leszel és szívesen rendbe teszi a cipődet, mert ő egy igazi shoe doctor. És amikor azon gondolkodsz, hogy milyen rendes és egy kis aprót azért majd adsz neki, akkor bejelenti, hogy ez olyan jól sikerült az orvoslás, hogy ninety one. Hogy mi? Miiiiii? Bevaxoltad a sportcipőmet b…meg! 

Ha valaki odamegy hozzád, hogy de jó, hogy taliztok, emlékszel rá a hotel recepciójáról? Itt mindenki át akar verni, de ő tud egy tuti jó helyet, brother. Akkor ne kutass az emlékedben, nem emlékszel, nem emlékezhetsz. Egy étterembe akar elvinni.

Ha egy szőnyegárus azt mondja, hogy ő egy komoly üzletember, akinek nem messze van a szőnyegboltja és örülne, ha lefotóznád a szőnyegeivel, akkor nyilvánvalóan szőnyeget akar eladni neked. Gyere, brother!

Ha azt mondják, brother, menekülj!

És tényleg megkérdezte valaki az utcán a sokadik visszautasítás után: How can I get your money?

Mindezekkel együtt, jobban mondva, tudomásul véve, hogy az alapvetően szolidáris, segítőkész, barátságos és konfliktuskerülő természetünk kiválóan kihasználható, ez a hozzáállás sem árnyékolja be az Isztambulról alkotott képemet.

Mert itt ez tartja lendületben a várost, ez a cél, ekkor kerül étel a családok asztalára, ez mozgatja a bizniszt.

Lehet romantikus egy kompozás is, új látnivalók

Az isztambuli utazások során kimaradt pár érdekesség, látnivaló, amit most igyekeztünk bepótolni. Az Ortaköy mecsethez nem jutottunk el, nem volt már erőnk utánajárni, hogy mivel utazzunk, hol szálljunk át, úgy döntöttünk, hogy inkább alszunk. A mecset ugyanis hajnalban, napkelte idején jó fotótéma, háttérben a híddal. A mecsetet azért természetesen láttuk, részt vettünk ugyanis egy boszporuszi naplemente hajózáson, ami nem volt rossz, de van egy jobb tippem (ez tavaszi, őszi időszakban működik, mert korábban megy le a nap mint nyáron):

Át kell menni délután komppal Üsküdarba. Nagyon szimpatikus és hangulatos a Boszporusz partján az új sétány. Nem akarnak lépten-nyomon eladni neked semmit, kulturált a hely, szép kilátással az európai oldal felé. A naplementét érdemes megvárni a  Kiz Kulesi toronynál. Egy hajó ingajáratban beviszi a turistákat (pénzbe kerül a hajó és a belépő) a toronyhoz estig (mi nem mentünk be, mert kifejezetten a torony fotózása érdekelt -  egyébként egy 50 - 200 mm-től már megfelelőek az optikák a jó fotók készítéséhez a rakpartról.). Ezután a komppal vissza lehet menni az európai oldalra. Így ugyanazokat a fényeket lehet látni, mint a hajótúrán, összesen 30 líráért, míg a hajókázás minimum 300 líra.

Természetesen, ha van időtök és pénzetek rá, akkor nagy élmény a Boszporuszon hajózni, Európa és Ázsia között.

Korábban kimaradt a Galata torony, ezt most is ejtettük. Elsétáltunk a toronyig, de borzasztóan hosszú volt a sor és a belépőért 650 lírát kértek. Ráadásul két sorban kellett kivárni, hogy bejusson az érdeklődő a toronyba, mert a pénztár után még a toronyba való feljutás is csak egy idegtépő sorbanállás után volt lehetséges. Ezért maradt ki a Kék mecset is, amelyben már voltam párszor, de most új fotókat szerettem volna készíteni. Még soha ennyi embert nem láttam ott sorban állni.

A sorról jut eszembe. Előfordult, hogy beállítunk Istanbulkartot tölteni. Egy ilyen esetben azért tartasz minimális távolságot attól, aki éppen az automatánál próbálja a pénzét beerőszakolni valahogy a válogatós gépezetbe. Esetünkben ez a távolság kevesebb volt mint egy méter, de ezt itt nem tudják értelmezni, simán beállt elénk két ember és még eléjük is egy gyerek.

Szóval, csak szorosan!

Számunkra új felfedezés volt a Balat nevű városrész. Kicsit messzebb található a történelmi városközpontból, de a T1-es villamossal könnyen és gyorsan megközelíthető. Ez egy multikulturális városrész, zsidók és ortodox görögök is élnek vagy éltek itt. A házakat, utcabútorokat szép színesre festik, ez tulajdonképpen a hely legfőbb marketing eszköze, de ettől eltekintve is van egy kicsit sajátos hangulata. Nincs itt az a nagy nyomás, mint  az Eminönü vagy a Sultanahmet negyedben, hogy vásárolj, vásárolj és vásárolj!

Tulajdonképpen pár utca, színes házak, de jól éreztük magunkat nagyon. Itt ittuk a legfinomabb török kávét, a kávézóban szimpatikus arcok dolgoztak, nem nyomultak, nem volt medium adag. Nyugodtan üldögéltünk, néztük az embereket. Tetszett.

Ami még újdonság volt Isztambulban, hogy a korábbi évekhez képest viszonylag gyakran hallottuk a kokain, hasis, marihuána szót :) vagyis ajánlották a cuccot megvételre és Balaton láttunk is egy tranzakciót. Az Eminönü negyedben is elhangzott az óvatos ajánlattétel. Természetesen eszembe jutott a Mindnight Express egyből :) Szóval, nem, nem! 🙂

Utcai fotózásra ez a hely tökéletes. nem túl korán, de reggel érdemes menni, mert akkor még nem viszik a csoportokat, a helyiek és a turisták között is vannak érdekes emberek.

Ne legyetek boomerek!

Ez az út nekem már eleve úgy kezdődött, hogy igazi boomerként otthoni pénzváltóban akartam lírát váltani, de Salgótarjánban 20 forint volt egy líra, szóval még el sem kezdtem az utazást, de már átb…tak. Erről ennyit. Mert nem vagyok képes egy nyomorult Revolut kártyát intézni magamnak! Csak váltottam némi készpénzt, aztán Máté Revolut számláját apasztottuk :) Szinte minden helyen lehet már kártyával fizetni, de azért kell a készpénz is, csak ne mutassátok meg a nyitott pénztárcátokat senkinek (vagyis ne előtte vegyétek ki a pénzt), mert az csak felerősíti a pénzmágnest.

Változások, állandó dolgok

Mindig vannak kisebb-nagyobb változások a városban, az évek során javult a tömegközlekedés, felújították végre a Kék mecsetet, most bizánci romokat újítanak fel éppen, korábban a színes üveg lámpabúrát akarta mindenki eladni, most meg az álGuccit… Nem is akarok ebbe részleteibe belemenni. 

Csak néhány dolog.

Az első alkalommal, réges-régen vettünk egy banánt és talán egy óráig is sétáltunk úgy, hogy kezünkban tartottuk a banánhéjat mire rájöttünk, hogy ennek bizony az utca lesz az otthona.

Ma már lehet látni kukákat az utcákon, szelektíy hulladékgyűjtők is vannak. Láttunk szemétszedő hajót az Aranyszarv-öbölben és a Boszporuszon. Söprögetik, gyűjtik a szemetet, sőt, a eakparton sétálva, az öböl vizéből hálóval is kieszedik. A törekvés és az irány nyilvánvaló. Ez a bődületes embertömeg és persze a turisták jó része azonban rengeteg szemetet termel. Szimpatikus arcok is ledobják a földre a… bármit. Azt már jó jelnek kell venni, ha a boltos a csomagolást ugyen ledobja, de kicsit azért arrébb rugdossa.

De talán a város egyre tisztább, bár aki első alkalommal jár most ott, annak ez a kijelentés  furcsa lehet. 

Kifejezetten tetszenek a parkok és egyes közterületek, utak, autópályák melletti zöldterületek. Nagyon igényes és ötletes megoldásokat, karbantartott részeket lehet látni. 

Szerintem a turistanegyedek drágák. Nem arról van szó, hogy megfizethetetlenek az éttermek, csupán arról, hogy nem adnak annyit, ami ár-érték arányban megfelelő lenne. Ez a drágulás megállíthatatlannak tűnik, a belépők sem olcsók. A Camlicán olcsóbb az étkezés és talán Üsküdarban is. Szerencsére azonban aláltunk egy jóárasított török gyorsétkezőt (kebab volt természetesen, és finom) és egy boltot is, ahol a baklava szinte féláron volt a többihez képest. 

Amikor egy sajtos török (ez alig több mint egy negyed pizza) lepény 250 líra, azt én a termékhez képest drágának tartom. Rengeteg étterem, büfé van, természetesen színvonal is nagyon különböző, de nyilván az árakat egy szinten tartják. Pont úgy, mint pl. Tihanyban a fagyi, az egyszerű tömegtermék is ugyanannyiba kerül, mint a legjobb kézműves.

Na és találd meg a rengeteg lehetőség közül a legjobbat. Lehetetlen. Korábban ettünk Üsküdarban olyan helyen, ahová a törökök is járnak, ez egy önkiszolgáló étterem volt. Állítom, hogy itt volt a legjobb választék és természetesen a legolcsóbb is ez volt. Nyilván felmerültek higiéniás aggályok számunkra (de csak azért, mert más környezetből érkeztünk), de mióta ettem olyan helyen is, hogy a tányér tisztítás ősi módja szerint beleköptek a tányérba és azt egy koszos ronggyal eltörölték, mert volt ugyanis rajta egy makacs kosz, és a vendégnek azért mégsem mernek bele úgy levest…,na azóta alacsonyabb a léc.

Isztambulba is így érkeztünk, hogy Máté négy napja érkezett vissza Albániából és csak két napja heverte ki a hányást, hasmenést, ami lehetett vírusos eredetű is. Csak attól reggettem, hogy ha elkapom, akkor lehet, hogy a hazafelé vezető repülőút belekerül a hírekbe.

Soha többé kumpír!

A kutyákat, macskákat változatlanul nagyon kedvelik, rendkívül toleránsak ezekkel az állatokkal szemben. Számtalan helyen lehetett látni házak, metróállomások közelében kihelyezett vizes tálakat, táppal feltöltött edényeket, kutya- és macskaházakat.

A kutyák és a macskák között alapvető különbség, hogy amíg a kutyák boldogan birtokolnak pár négyzetméter füvet vagy járdaburkolatot, vagy pár padot (macska szemmel nézve tehát a semmit) a Kék mecset előtt, addig  a macskák maffiamódszerrel dolgoznak. Mint igazi behajtók, felkeresik az üzleteket és ott várják a jussukat, de ha egy bútorboltban elfoglalják a legjobb kanapét, azt is nyugodtan megtehetik. A Boszporusz partján pedig stoppolják a horgászokat..

Jó hír, hogy a város ivartalanítás után szabadon engedi a kóbor kutyákat, ezért lehet látni az állatok fülében a kis bilétákat. A kutyák békések, csak akkor lesznek idegesek, ha a 10 négyzetméter füves területük közelében megjelenik egy fajtársuk. Néha azonban többen is bandáznak együtt.

A cicák természetesen ízig-vérig isztambuli macskák. A Balat negyedben egy babakocsit toló házaspár megállt a színes házak előtt és próbáltak tájékozódni, ez idő alatt egy macska észrevétlenül és tökéletesn átkutatta a babakocsi alsó rekeszébe helyezett csomagokat, majd mintha mi sem történt volna, ártatlan tekintettel üldögélt még ott egy darabig.

Természetesen a sok macska iszonyatos predációs nyomást is jelent a város élővilágára nézve. Egyrészt jó dolog talán, hogy apasztják az egerek és a patkányok számát, de valószínűleg a madarakat sem kímélik. Mindenesetre tiszteletre méltó az a szemlélet és tolerancia, ahogy az állatokkal bánnak itt. A Yeni dzsáminál galamboknak is helyeztek ki vizet lavórokban, amelybe téglákat raktak, hogy tudjanak inni és fürödni a madarak.

Miért is lett keserű a Türkis delight?

Most jön a madarászat rész.

A nagy testű ragadozómadarak egy része és a gólyák elvonulnak Afrikába. Ezek a fajok nem repülnek a tengerek fölött, ugyanis az a stratégiájuk, hogy minél kevesebb energia felhasználásával eljussanak telelőhelyükre. Ehhez kihasználják a meleg légáramlatokat. Kiterjesztett szárnnyal megkeresik a felfelé szálló meleg levegőt és sokáig keringenek, termikelnek, majd miután elég magasra jutnak, lesiklanak és egy újabb légáramlatot keresnek.

A tengerek, vizek fölött nincsenek felszálló légáramlatok, ezért vonulásuk során a madarak elkerülik ezeket a területeket. Ezért jutnak el kerülő úton Ázsián keresztül Afrikába a mi gólyáink is.

A keskeny tengerszorost könnyedén átrepülik, ezért a Boszporusz évmilliók óta a madárvonulás egyik kiemelkedően fontos helyszíne. A kelet-közép-európai ragadozómadár- és gólyaállomány itt hagyja el ősszel a kontinensünket is itt tér vissza tavasszal.

Amikor először voltam itt, pár nap alatt csak békászó sasból láttunk 3000 példányt, de az irodalmi adatok szerint is egyértelmű, hogy özönlenek a madarak szeptember végéig. A fehér gólyák augusztusban vonulnak, volt szerencsém látni a város fölött legalább tízezer gólyát.

A madarakról, madarászokról készítek filmet és gondoltam, jól jönne egy új felvétel erről a vonulásról. Kapóra jött, hogy börzsönyi madarászok lelkesen tervezték, hogy ők is megnézik ezt a fantasztikus eseményt. Nosza, találkozzunk a Camlicán!

A Büyük Camlica egy hegy Isztambul ázsiai oldalán. Nagyon jó innen a rálátás a Boszporuszra és a városra. A parkos terület a helyiek egyik kedvenc piknikező helye. Évekkel ezelőtt Európa minden részéből érkeztek ide madarászok a vonulást megfigyelni a vonuló madarakat számolni.

Az utazás előtt gyanús lehetett volna, hogy semmilyen adatot, információt, cikket, blogot nem találtam az interneten a boszporuszi vonulásról a legutóbbi évekből, de még csak a legapróbb aggodalmat sem éreztem. A vonulás olyan biztos mint a halál, ráadásul minden meteorológiai oldal jó időt jósolt, az időpont a legjobb, az időjárás ideális lesz.

A hegyre kiérkezve megláttuk a börzsönyi fiúkat és rögtön feltűnt, hogy nem volt ott az a színes nemzetközi társaság, amely itt ilyenkor összeverődik. Aztán amikor kiderült, hogy alig láttak madarat és a nap folyamán aztán csak pár ragadozómadár repült és néhány fekete gólya, kicsit elkeseredtem. Az elején egy távolban, magasra feltermikelő sirályt is már gólyának hallucináltam kínomban, de aztán gyorsan helyrerázódtam, mert 12 óra után mintha beindult volna a vonulás, jött pár ragadozómadár, de ennyi, néhány, semmi több.

Jó, mondhatnánk hogy kis héja, békászó sas, törpesas, kígyászölyv, barna kánya, fekete gólya egy napon az azért nem semmi, de ez a 20-30 madár itt bizony valami problémára utal. közben mások is jelezték, hogy a napokban nem láttak vonuló madarakat.

Ráadásul még a biztonsági őr is el akart zavarni minket arról a helyről, amit a madármegfigyelésre kiválasztottunk, gyanús lett neki a sok teleszkóp. De aztán kimagyaráztuk magunkat a főnökének, aki megengedte, hogy maradjunk.

Mi történt a madarakkal?

Isztambul hatalmas ütemben terjeszkedik. Az új repülőtér a modern Törökország legnagyobb beruházása, gombamód nőnek ki körülötte az új településrésszek, ipari létesítmények, fejlődik az úthálózat. A repülőtér már most is a világ 10 legforgalmasabb légikikötői között van, 68 millió utassal, de 150 millióra tervezték és még most is épül.

Török kutatók, egyetemek folyamatosan felhívták a figyelmet az építkezések veszélyeire, ők egyértelműen tudják és tisztában vennek vele, hogy egy kontinens nagy testű madarainak teljes állományát veszélybe sodorhatja minden, ami a Boszporusz környékén történik.

A légiforgalom mértéke, a természetes élőhelyek hiánya, a zavarás, a települések térhódítása egy évmilliók alatt kialakult vonulási útvonalat semmisíthet meg pár évtized alatt.

A madarak valahogy alkalmazkodtak még ehhez, hiszen például Magyarországon is rekordszámú gólya fészkelt az idén. Több információ kellene azonban arról, hogy mennyire változott a vonulási stratégiájuk, milyen útvonalakon mennek, de reménykeltő, hogy képesek voltak az új helyzethez gyorsan alkalmazkodni. A kérdés ugyanakkor az, hogy mi lesz majd 12, 20 vagy 50 év múlva? Ilyen mértékű fejlesztések esetén nem érkezik-e el az a pont, amikor számukra bezárulnak a lehetőségek és súlyos áldozatok, energiaveszteség árán tudnak csak vonulni. Ezen a pontszerű helyen, relatív kis területen dől majd el szerintem fél Európa nagy testű vonuló madarainak a sorsa.

Nyilvánvalóan lett volna kedvezőbb megoldás, de a témával foglalkozó török publikációk egyértelműen kiemelik, hogy a politikai akarat mindent felülírt.

A jelenlegi helyzet rejt még további veszélyeket magában. A repülőtér közelében mozgó madártömegek ugyanis a légiforgalmat is veszélyeztetik, ezért tavasz és őszi időszakban sok légitársaság az ázsiai oldalon található, számukra biztonságosabb Sabiha Gökçen repteret használja. Nyilvánvaló hogy egy ilyen presztízsberuházás nem lehet kudarc, ezért vissza kell csábítani a légitársaságokat, és a légiforgalom is növekedni fog, szóval, a madarakkal is kezdeni kell majd valamit. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de az biztos, hogy ami itt történik, az nemzetközi figyelemre is érdemes.

Isztambul nem csupán 15 millió ember lakhelye, hanem egy nagy biodiverzitású világváros és a Föld egyik legfontosabb vonulási útvonalának kulcsfontosságú területe.

Nem is annyira zárójelben:

Amikor tehát hazafelé felszálltunk a repülőgépre, eszembe jutott az is, hogy mi is részei vagyunk annak a tömegnek, aki miatt ezek a fejlesztések elkezdődtek. De az élet úgy működik, hogy mozgásban van, a fajok egyedei vándorolnak, terjeszkednek, új területeket hódítanak meg. Az embernél sincs másképp, ráadásul a tapasztalatszerzés, utazás, vándorlás vágya egy elfojthatatlan ősi ösztön és elemi igény. És mindegy, hogy Instagramm fotókban vagy blogokban jelenik meg az eredmény, vagy egy közösség hasznára válik a máshol szertzett tapasztalat, esetleg jó példákat közvetít egy-egy utazás, a mozgatórugója ugyanaz. De ha mi nem is utazunk, nagy távolságra, utazik az iszonyatos mennyiségű áru, nyersanyag, ami a mnindennapi életünkben jelen van. És amikor kilépünk az ajtón, máris erőforrásokat használunk fel, sőt, ki sem kell lépnünk.

A tudás megosztása, tapasztalatszerzés, kereskedelem és a tapasztalatok által  inspirált innováció az életünk sajátja. Minden mozgásban van. Nem tudunk mit tenni, ez nem szűnik meg. Ezért mentünk a Holdra és ezért megyünk majd a Marsra és tovább.

A baj azzal van, ha mindezt rosszul szervezzük, ha nem próbálunk tekintettel lenni a környezetünkre, ha nem látjuk a problémát vagy a szőnyeg alá söpörjük. Túl sokan vagyunk, egyre erőteljesebb ennek a tömegnek a hatása és ehhez képest lassan mozdulnak a társadalmi, politikai rendszerek. Látjuk, hogy jól szervezik a turizmust Izlandon, milyen fontos iparág, és ott még nincs nagy gond (de lehet később), látjuk, hogy bevétel ide vagy oda, tele lett a hócipőjük a turistákkal Velencében, átlépte a társadalom tűrőképességének a határát a hatása, ezért korlátozzák.

Isztambulban a rafinált cipőpucolótól a kolduson át szolgálatók tömegéig a mindennapi megélhetést jelenti a turizmus, a kereskedelem pörgése. Nem túlzás, százezreknek. Ezzel nincs mit tenni, de a szultán azért figyelhetne az élővilágra is. Mert lenne megoldás, hallgatni kellene a szakemberekre is setleg. Abban az országban, ahol szent állat a fehér gólya és vizet raknak ki a galamboknak a mecsetek előtt, ez nem lenne gond, ez a nép megértené. És ezért kell az illiberális módszereket gyanakodva figyelni nálunk is, mert nyilvánvalóan a természetvédelem hazánkban sem prioritás, pedig egy alapvető társadalmi igény a biológiai sokféleség megőrzése, a természeti értékeink védelme. 

Jól láttuk most, hogy mennyire határokon átnyúló ez a probléma, és ezt már nem lehet megoldani sportrendezvényen mutyizva.

Már megint egy olyan utazás volt, ami talán több is annál. Isztambul továbbra is kedvenc hely marad, A madarak érdekében pedig tenni kell valamit, minimum figyelemmel kell kísérniük a természetvédelmi szervezeteknek, hogy mi történik ott.