Köszönünk mindent, viszonzásul nem kapsz semmit!

Jó, nem akartam már a címben leírni, hogy: Köszönünk mindent! Lópimpellőt neked!

Salgótarjániak! Mit adott nekünk a természet?

Rengeteg mindent. Szenet, fát vizet, letelepedési lehetőséget, ipari fejlődést, megélhetést, közösségépítést, identitást. Nem a Marsról települt ide hirtelen ez a város, hanem szervesen fejlődött, változott a környezetével együtt. Jobban mondva, a környezetét kihasználva.

A legelső természeti tényező a Tarján- és Salgó-patakok voltak (vagyis a víz), amely miatt ebben a völgyben megtelepültek az emberek, sőt, maga a völgy volt egy olyan környezeti elem, amely miatt kialakulhattak itt kereskedelmi útvonalak. Várak épültek a hegyekre.

Később egyre nagyobb területet hódítottak el a legelők, szántók, de még bőséges utánpótlást ígértek a végtelen erdők.

Magától értetődő volt a természeti környezet. Ez van, ezt kaptuk, ez a miénk. Azt gondoltuk, az idők végezetéig így lesz.

A környezetünk manapság tiszta levegőt, a helyi klíma védelmét, tájesztétikai értéket, rekreációs lehetőséget kínál, de ennél sokkal többet jelent valójában. A jövőt. Egy élhető és biztonságos környezetet. A biológiai sokféleséget. Alkalmazkodási lehetőséget a változásokhoz.

Mindezek előnyeit ma is élvezzük, nem véletlen az, hogy a táj, a természet a helyiek kötődésének egyik fontos eleme. De mennyire önzőek a szemempontjaink? Mennyire érezzük a természetes környezet valódi fontosságát, mennyire látjuk a valódi teendőinket?

Felfogjuk-e már, hogy ez nem egy bőségszaru, amiből egyre mohóbban végtelenül csak elvehetünk?

Könnyem választ kapunk erre a kérdésre, ha megnézzük, hogy mi mit is adunk jelenleg cserébe?

Lássuk csak! 

Hm. Szálló port, kormot, nitrogén-dioxidot, szemetet, szennyvizet, vinil-kloridot, erdei állatok zavarását, ökoszisztémák lerombolását, útépítést, beruházásokat, fakitermelést…

Nem adunk semmi jót!

A természetre sajnos sokszor nem a maga valójában tekintünk, hanem egy furcsa szűrőn keresztül. Látjuk ugyan az erdőt, de a szűrő üvegére a az önző emberi érdekek vannak felfestve, ezen keresztül nézünk mindent. Számunkra az erdő, a Medves sokkal inkább edzőterem, kutyafuttató, piknikezőhely, turisztikai terület, fejlesztendő hely, mint  a valódi természet. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy milyen is egy természetszerű erdő, és miért fontos.

Nyilvánvalóan sokkal felelőségteljesebben kellene gondolkodnunk.  A világ sorsa sok tekintetben helyi szinten dől el, a kisközösségek, régiók szintjén. 

Nagyon fontos fordulóponthoz érünk. Most kellene a hozzánk hasonló közösségeknek összefogniuk. Nekünk is össze kellene fognunk, hogy a jövőnk érdekében megvédjük a természeti erőforrásokat.

Ehhez elsősorban tájékozott, gondolkodó emberek kellenek. A napi fogyasztáshoz köthető zsigeri igényeinken túl kell néha lépni. Sokkal tudatosabb társadalomra lenne szükség. Megérteni a világban és a környezetünkben zajló folyamatokat, a természeti rendszerek összetett működését és jelentőségét. Összefogásra, a közös értékek és érdekek megfogalmazására kell törekedni. Cselekedni kell, még az is lehet, hogy önmagunkat korlátozni szükséges.

De nem megy, igaz? Persze, hogy nem! A birtoklási vágy, a jelhagyási kényszer, a magasabbrendűségünkben vetett hitünk, a profit hajszolása miatt a természet csak eszköz marad. Színtér.

Én csak evickélek szemben  az árral, most majd az új mainstrammel szemben, és félek attól, hogy a természetvédelem egyre jobban szitokszó lesz. Nagyon úgy néz ki.

Mégis hiszem azt, hogy az itt élő 30 ezer ember előnyt tudna kovácsolni abból, hogy ebben a környezetben él, és lehetséges lenne ezt harmóniában a természettel megélni. Ehhez kellene egy megfelelő szellemiségű irányítás. Na, akkor itt az ideje! Ez az origó. Például, ha megnézzük, akkor a környezetünket jelentő, jövőnket biztosító táj természetvédelmét egy nemzeti park gondjaira bízták, az erdőket többnyire állami erdőgazdaságok művelik, és vannak területek magánkézben is. Itt van maga a város, amelynek bel- és külterülete tulajdonképpen ez a táj, és van egy lassan elmúló, haldokló geoparkunk is. Tapasztalatom az, hogy nagyon kevés egyeztetés zajlik az érintettek között, szinte kizárólag az, ami a vonatkozó törvények, rendeletek értelmében egy adott folyamat, tevékenység miatt meg kell lépni. Ez az elszigetelődés azért nem jó, mert ugyanarról a célterületről, végső soron az itt élő élőlények (beleértve az embert is) jövőjéről beszélünk, tehát nagyobb összefogásra, együttműködésre lenne szükség, természetesen úgy, hogy az együttműködés alapjaként le kell fektetni azokat az alapelveket, amelyek a táji- természeti sokszínűséget biztosítják. Ezt kezdeményezni kell.

Sokkal tudatosabb társadalmat kellene építeni.

Nagyon szeretném, ha jobban figyelnénk az erdeinkre. Védett területeken a természet védelme legyen az elsődleges cél, kerülni kell a gazdasági jellegű fakitermelést. Egyéb területeken kíméletesebb gazdálkodást kellene folytatni.

Tanuljuk meg, hogy milyen is egy természetszerű erdő, miért fontos. Emeljük fel a szavunkat az erdeink védelme érdekében!

Minden tekintetben egy természet- és tájbarát használatot tervezzünk, így fejlesszük a turizmust is. Fogjuk fel, hogy a környzetünket nem kiárusítani kell a turistáknak, hanem a természetbarát turizmusból származó forrásokat visszaforgatva, az értékeket hosszú távon meg kell őrizni. Nem kell mindent lebetonozni, kiépíteni.

Szemléletes, ha megnézzük, hogy a természettel kapcsolatos helyi kezdeményezések szinte kizárólag csak beruházások voltak, természethelyreállítási törekvéseket alig vagy egyáltalán nem tapasztalunk. De még a természetvédelemmel felcímkézett baruházások is gyökeresen ellentétesek a fenntarthatóság elveivel, többnyire ott pusztulnak az erdeinkben.

Nagyobb figyelmet kell fordítani a felszíni vizeink védelmére, a patakok völgyében kialakulhatnának segítségünkkel kisvizes élőhelyek. A vizekkel kapcsolatos szemléletünk legszemléletesebb példája a csatornává lealacsonyított, föld alá rejtett Tarján-patak, itteni létünk ősforrása.

Vegyünk tudomásul, hogy a táj nem alkalmas arra, a biológiai sokféleség nem viseli jól, ha harmincezer zsákmányrabló majom (Csányi Vilmos után szabadon) szabadon kóborol rajta, ezért bele kell törődnünk, hogy kellenek olyan területek, amelyeket békén kell hagynunk, ahol meg kell őriznünk a természet zavartalanságát.

Legyen nekünk itt egy saját természet-helyreállítási rendeletünk és gyakorlatunk.

Erősítsük meg a természetben élő helyi közösségeket. Salgótarján szempontjából bizonyos tekintetben probléma a szegregátumok megléte, de a kisközösségek Rónafaluban, Somoskőn, Zagyvarónán egy sajátos, egyedi értéket képviselnek. Egyes helyeken olyan vidékfejlesztési források bevonása szükséges, amelyek lehetővé teszik a tájhasználat és a természetvédelem összehangolását, megélhetést biztosítanak az ott élőknek.

Mindezek, és sok más feladat, csak akkor valósulhat meg, ha van mögötte egy támogató, építő közösség. Ez lenne a nulladik lépés, de még itt sem tartunk. Még az is lehet, hogy szembe kell mennünk a világgal, látva, hogy milyen folyamatok vetíthetők előre.

Azt az utat tartom helyesnek, ha egy környezet- és természetvédő helyi társadalom, vagy legalább erre utaló vezető szemlélet alakul itt ki.

Ezt az utat járom egy ideje. Szerintem számomra zsákutca lesz.