Hogyan védheti meg a turizmus a salgói erdőt?

Hogyan védheti meg a turizmus a salgói erdőt?
Sehogy.

És valahogy mégis.

Normális helyzetben nem kellene, hogy megvédje, de az az állapot áll elő manapság, hogy mivel az emberek rövid távon képesek gondolkodni, ezért az erdőtől, természetes környezettől valamilyen kézzel fogható hasznot várnak. Ez a társadalom többségére igaz. A többségnek túl elvont, nem túl konkrét a természeti erőforrások valódi haszna. Sajnos!

Úgy tudjuk tehát megvédeni az erdőt az emberektől (mert mi mástól?), ha például bemutatjuk, hogy ebben a szép környezetben fejlődhet a turizmus. Természetvédő szemmel ez egy kompromisszum, ami azonban veszélyes. Csak akkor működik, ha irányítani tudjuk a turizmust és ha elsősorban ökoturizmusról beszélünk és szem előtt tartjuk a fenntarthatóságot.

Ezzel próbálkoztam én is, azt hiszem, sikertelenül.

Salgótarjánban különösen nagy hangsúlyt kap a turizmus kérdése. Ennek sok oka van, vannak történelmi gyökerei is nyilván, de az egyik legfontosabb ok, hogy a mindenkori városvezetés ebben talál kapaszkodót. Ez a szlogen jól hangzik, majd ők megoldják. A nép ezt akarja hallani.

Aha.

Salgótarján egy hanyatló város. A városirányításban nem látok valódi tervezést, innovációt évek óta. Gyenge a politikai érdekképviselet (városi és területi szinten), alig érzékelhető felelős és tudatos döntéshozói magatartás. Igazi tükörképe ez a helyi társadalomnak. A városi infrastruktúrák, szolgáltatások helyzete egyre rosszabb, de a legnagyobb gond a lakosság összetétele. A város, a térség európai szinten a legelmaradottabb területek közé tartozik. Mi vagyunk azok, akikre elborzadva gondolnak a fejlett régiók lakói. Egzotikus hely, elmaradott, de szép a táj. (Persze, az jó jel, ha erre felkapják a fejüket sokan, hogy menjek a fenébe, jó jel, mert legalább van egy kis lokálpatriotizmus, öntudat.)

Döntéshozóknak szerkezeti átalakításon, paradigmaváltáson kellene gondolkozniuk és nem átgondolatlan, értelmetlen beruházásokat mikormenedzselniük, és sikerként eladniuk azt, ami fenntarthatatlan módon működik és a közpénzt emészti fel. Ehhez kell egy vagy több vezető, irányító személyiség, (helyi döntéshozói és országgyűlési képviselői szinten) aki túl tud lépni egyrészt a posztszocialista felfogáson, másrészt a posztfeudális magatartáson.

Na, jó, kezdjünk tehát valamit a turizmussal!

Itt mindenki turizmusról kezd el beszélni a kockázatok és a veszélyek valódi ismerete nélkül. A lehetőségek és következmények vizsgálata nélkül, a turisztikai trendek ismerete hiányában. Átgondolatlan, használhatatlan tervekkel már tele a szekrény. És az összes tervezés fenntarthatatlan.

Megmagyarázom.

Isteni szikraként pattan ki a városvezetők és tanácsadóik fejéből állandóan a turizmus kérdése. Óriási ötletek születnek, kristálytisztán lebeg a szemük előtt a megoldás, a hatalom azzal a tévképzettel jár, hogy mindenhez ért az ember, a beépített szekrénytől kezdve a szállásértékesítésig és még azon is túl, egészen az erdei képgalériáig. Eljutnak odáig, hogy kell egy terv. Meg kell bízni egy céget. Helyi emberek nem jók, nem értenek hozzá, de egy random hazai városból bárki jöhet. A cég nyilván óvatosan kipuhatolja, hogy mi a döntéshozók szándéka és hát valamikor majd ki kell állítani a számlát is, tehát a terveket a városházán elhangzó okosságokhoz igazítják.

Minden szép és jó, kommunikáció megvolt, mehet a doksi a szekrénybe. Aztán leváltják a polgárok a városvezetést, az új vezetés nem érzi magáénak a tervet...hú, de sokszor megéltük ezt. Vagy, nincs aki megcsinálja, vagy értelmetlen, fenntarthatatlan célkitűzések vannak benne. Nincs mögötte hiteles, elfogadott, hozzáértő személy, csapat. Ráadásul természetet óvó szemlélet nélkül felelőtlenség itt turisztikai fejlesztéseket erőltetni.

A salgói várat pl. egy hosszú hétvégén felkeresi 2000 ember. Az itt töltött idő jellemzően átlagosan 1 óra. A térségben kevés szolgáltatás várja őket, nem tudnak rendesen megebédelni stb. stb. Nem termelődik a turizmus fejlesztésére, a természeti erőforrások megóvására visszaforgatható pénz. Kis túlzással, csak a kár jelenik meg utánuk: zavarás, taposás, szemetelés.

A károkkal pedig senki nem foglalkozik. A környezet megóvása éppen ezért mindenkinek teher, a milliárdos állami cégnek, az önkormányzatnak, a csekély szolgáltatónak.

Az elmúlt években, a járvány hatására is, erősödött a belföldi turizmus. Jól látható, hogy lépni kell már most. Talán úgy tűnik, hogy furcsa dolog itt és most túlturizmusról beszélni, de nem. A túlturizmus akkor jelentkezik, ha egy adott helyen a helyben élők tűrőképességének határán átlép a turizmus hatása és/vagy az adott terület ökológiai tűrőképességét is meghaladja.

Itt pedig ez a helyzet kezd kibontakozni.

Egyszóval az irányított, felügyelt ökoturizmus irányába kell elindulni, megfelelő szolgáltatásokkal. Kiemelten fontos a helyben élők rekreációs igényeinek a figyelembe vétele és mindenek fölött álljon a természeti erőforrások védelme. Nagyon sok múlik rajtunk. Ne hagyjuk, hogy turizmus címszó alatt minden megvalósuljon! Bölcsen válasszunk!

A természeti erőforrások a legnagyobb kincseink. Tessék a gazdasági problémákra rendes válaszokat találni és ne turisztikai szlogeneket!